Hírek

2021-03-10

Zámbó Lajosné - Böbe

Itt jókat alszunk, mert itt örök az álom,
  Örök a szél és a lomb a fákon,
   Örök a magány és örök az emlék,
   Bennünket lágyan ringat a nemlét.
   De ha gondolsz ránk, mi felébredünk,
   De ha gondolsz ránk, érinted kezünk,
   De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk,
    De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk...

                                                              Maurice Maeterlinck

 Zámbó Lajosné - Böbe emlékére Letölthető ITT!

Szakmai életút

Zámbó Lajosné (Böbe) 1937. március 2-án, Gyulán született. Korán dolgozni kezdett, eközben tanulmányokat folytatott, leérettségizett, majd 1958-ban gyermekgondozói képesítést szerezve megtalálta hivatását, a gyermekek fejlődésének szolgálatát.

A képzést követően 1958-1961-ig gyermekápolóként majd szakoktatóként dolgozott Nagykőrösön.  Ezután Szolnokra költözött, ahol az Egészségügyi Szakiskolában 1962-1969-ig tevékenykedett, szintén szakoktatóként.

Az 1969-1979 közötti időszakban a Városi Tanács Egészségügyi Osztályára került, ahol már a bölcsődékkel foglalkozhatott. Számára rendkívül fontos volt, hogy szakmai hozzáértéssel végezze munkáját, ezért Budapesten az Egészségügyi Szakdolgozók Továbbképző Intézetében elvégezte a bölcsődevezetői szakot 1973-ban.

A szolnoki Bölcsődei Igazgatóságnak a kezdetektől, 1980-tól volt munkatársa. Ekkor kezdte meg tanulmányait az Egészségügyi Főiskola egészségügyi szakoktatói szakán, Budapesten. Példaértékű elkötelezettséggel látta el feladatait, s hamarosan gondozási igazgatóhelyettesi megbízást kapott. Ezt követően még nagyobb lendülettel dolgozott. Tudatos, tervszerű és kitartó munkájának köszönhetően az intézmény komplex feladatait magas szinten volt képes ellátni. Jelentősen hozzá tudott járulni a területi bölcsődék feltételrendszerének és szakmai munkájának ugrásszerű fejlődéséhez is.

A minőségfejlesztés folyamatát számos más módon is segítette: pezsgő szakmai rendezvényekkel, vetélkedőkkel, továbbképzésekkel, egyben ezzel motiválva is az előre lépésre kollégáit.

Innovatív szellemiségéből, nyitottságából, felkészültségéből következően mindig könnyen elfogadtatta a szakemberekkel a változtatások időszerűségét és szükségességét.

Már korán felismerte, hogy a bölcsődei gondozónőknél nem elegendő az akkor általánosnak tekintett gyermekszeretet, mint alkalmazási feltétel, szükség van a képzettségre, a szaktudásra, a szakmai ismeretek folyamatos bővítésére. Így különösen nagy hangsúlyt fektetett a fiatal gondozónők képzésére, amiben maga is fontos szerepet vállalt: hosszú éveken keresztül tanította a neveléstant, ami akkor szakmai munkánk egyik alappillére volt.

 

Emellett kutatásokban vett részt, pályázatokat írt, publikált, hivatásunk alapjaink lerakásában jelentős szerepet vállalva. Tevékenysége révén szakmai körökben különleges, a legjobbaknak kijáró tekintélyt szerzett. Kitűnő szakmai és emberi szálak fűzték számos szakemberhez, köztük a bölcsődei ellátás nagy egyéniségéhez, Akócsi Ágneshez is.

A megújulásra nyitott szemlélete mellett is féltőn óvta szakmánk elődök által teremtett értékeit, maga is tovább gazdagítva azokat. Gondolatai, amelyeket a családról, gyermekekről írt, ma is érvényesek, élő szakmai tartalommal bíróak.

Egész pályája során azon munkálkodott, hogy a gyermekek egészséges fejlődése, nevelése- gondozása optimálisan biztosítható legyen intézményes keretek között. Szakmai alázata amellyel a bölcsődék felé fordult, követendő minta a jelen és a jövő kisgyermeknevelői számára.

A gyermekek iránti szeretete, a munkába vetett hite, társai tisztelete révén élete összeforrt a bölcsődei ellátással, amely nem szakadt meg 1992-es nyugdíjba vonulásával sem.

Embersége, biztonságot sugárzó személyisége, mindnyájunknak erőt adott, fényével mintegy lámpásként előttünk járva mutatta a szakmailag helyes utat.

Drága Böbe!

Váratlanul ért minket távozásod, hittünk, bíztunk benne lesz még alkalom arra, hogy személyesen találkozhassunk. Fényed 2021.február 28.-án kihunyt, de emléked, hangod, mosolyod, lelkünkben megőrizzük.

Szolnok, 2021. márciusa

                                                                                     

                           Az Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatóság munkatársai nevében:

                                              

Péntek Ágnes

igazgató

                                                                                          


2021-03-05

Megjelent a Magyar Közlöny 2021. évi március 5. péntek 36. száma, benne a 104/2021. (III.5.) Kormányrendelet a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról. Az alábbi linken olvasható:

Védelmi intézkedések LETÖLTHETŐ ITT!

 


2021-03-04

Tisztelt bölcsődei ellátást nyújtó Szolgáltató/Intézmény!

 

2021. január 1-étől a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi igénybevevői nyilvántartásról és az országos jelentési rendszerről szóló a 415/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 12. §. (4) bekezdésének  b) pontja szerint az országos jelentési rendszerbe bölcsődei ellátás esetén:

·       a fenntartói döntés meghozatalát követő munkanap 24 óráig be kell jelenteni a fenntartó által egyéb ok miatt elrendelt részleges vagy teljes zárva tartásttovábbáha a zárva tartásra hatósági intézkedés miatt van szükség, a hatósági határozat iktatószámát, a hatósági határozatban elrendelt hatósági intézkedés típusát, időtartamát, az intézkedéssel érintett ellátotti létszámot, valamint a bölcsődei ellátás nyújtásában beállt egyéb változásokat.

Tájékoztatom, hogy a bölcsődei ellátás részleges, vagy teljes zárva tartására vonatkozó adatszolgáltatás az igénybevevői nyilvántartás (KENYSZI) felületén az Székhely/telephely/ Adatszolgáltató összerendelése – Nincs ellátott/Időszakos leállás menüpontban végezhető el, 2021. január 1.-étől:

·       A rögzítéssel kapcsolatos legfontosabb szabályok:

o   visszamenőleges dátumra történő rögzítés elvégezhető,

o   szükséges esetben az időszakos leállás rögzítése mellett igénybevétel is rögzíthető.

Fontos, hogy a már megszűnt időszakos leállás esetében a záró dátum kerüljön rögzítésre, amennyiben ez elmaradt (pl. 2020-ban), szükséges a lezárás elvégzése.

A Szerkeszt gombbal a dátumok is módosíthatók.

Kérem a szíves együttműködését arra vonatkozóan, hogy a bölcsődei ellátások esetében az esetleges zárva tartásra vonatkozó adatok folyamatosan naprakészek legyenek a KENYSZI-ben.

Amennyiben kérdés merül fel a funkció használatát érintően, kérem, hogy hívja a KENYSZI Ügyfélszolgálatát a 061/462-6670 telefonszámon.


2021-03-04
Kedves Kollégák!
Magyarország Kormánya újabb intézkedéseket jelentett be a mai napon, melyek március 8-tól, azaz hétfői naptól lének életbe.
Az egyeztetések még folynak, így a mai nap délutánján és holnap reggel is lesznek még bejelentések, esetleg módosítások. Bölcsődékre vonatkozóan is készülnek az ajánlások, amint megjelenik közzétesszük azokat.
Itt vannak a jelenlegi döntések:
- Az oktatás területén az óvodákat és az általános iskolákat március 8-ától április 7-ig bezárják.
- A digitális oktatásra való átállás részleteit az Emmi oktatási államtitkársága dolgozza ki.
- A középiskolákban, egyetemeken változatlanul nem lesz fizikailag tanítás ott, ahol eddig sem volt, azaz online zajlik a továbbiakban is.
- Az üzleteket hétfőtől két hétre március 22-ig bezárják. Ez alól kivétel az élelmiszerbolt, a patika, a drogéria és a benzinkút. A részletszabályokat az operatív törzs dolgozza ki, a kormány pedig kihirdeti hamarosan és nyilvánosságra hozza.
- Március 8-tól 22-éig "minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi szolgáltatások". Ennek a részletszabályairól az operatív törzs holnap hoz döntést.
- A konditermeket is be kell zárni két hétre, az igazolt sportolók meccseire, edzéseire csak zárt kapuk között kerülhet sor.
- A parkok, arborétumok nyitva lesznek, a szabadtéri sportolás (ahol biztosított a 1,5 méteres távolság) megengedett.
- A munakvégzés engedélyezett. A munkaadókat arra kérik, hogy ahol mód van rá, ott biztosítani kell az otthon munkavégzést. Különösen kérik ezt a kisgyermekes családok esetén, de általánosságban is.
- A maszkhasználat szabadtéren mindenhol kötelező.
- Szigorítják a határátlépést a személyforgalom tekintetében, a tranzitforgalom, teherforgalom korlátozására nem fog sor kerülni, ez továbbra is lehetséges.
- A szállodák, vendéglátóipar bértámogatását, adókedvezményét minden szektorra kiterjesztik, melyeknek most be kell zárni.

2021-03-02

2022. évi pedagógusminősítés új információk!

2021. február 28-án megjelent az emberi erőforrások miniszterének közleménye a 2022. évi pedagógusminősítési keretszámokra vonatkozóan. A 2022. évi minősítési eljárásra történő jelentkezés feltételeiről és a jelentkezéssel kapcsolatos információkról az alábbi linken letölthető levelekben adunk részletes tájékoztatást.

Közlemény Pedagógus minősítés

Intézményeknek tájékoztató pedagógus minősítés kapcsán

A jelentkezéshez szükséges információkat az Oktatási Hivatal honlapján, a www.oktatas.hu oldal Köznevelés / Pedagógusminősítés menüpontjában talál a 2022. évi minősítések címszó alatt.


<<<EGYESÜLETÜNK>>>
<<<ESEMÉNYEK>>>
<<<TAGOKNAK>>>

Az elhivatottság mellett legalább annyira
fontos a megfelelő szakmai háttér.
Egyesületünk azokat a szakembereket képviseli és segíti, akik ebben a szellemben végzik munkájukat.
Még nem tagunk?

 

 

Bölcsődék napja 2018.

Az egyesületünk számára fontos, hogy tagjai megfelelő információkkal rendelkezzenek munkájuk, feladatuk végzéséhez. Ezért olyan ismereteket szeretnénk közzé tenni melyek ebben segítenek.

 

MEGNÉZEM MEGNÉZEM MEGNÉZEM
<<<OKTATÁSI LEHETŐSÉGEK>>>
<<<KUTATÁSTÁMOGATÓ>>>
<<<PÁLYÁZATOK>>>

A bölcsőde kisgyermeknevelői mindannyian szakképzett dolgozók, ... nevelése, minél több élmény, tapasztalási lehetőség biztosításával, boldog, derűs ...

 

Magyarországon még mindig az egyik legmegosztóbb kérdés az, hogy mennyi idősen érdemes közösségbe adni egy kisgyereket.

 

Erasmus+ KA1 – Szakképzési Mobilitás – “EDUCHILD” projekt (2017-1-HU01-KA102-035581) 


Az EDUCHILD - Education in Multicultural Context for Early Childhood egy mobilitási projekt szakképzésben tanulók és munkatársak számára. A projekt a 0-3 éves (ECEC - Early Child Education and Care) gyermekek multikulturális nevelésére összpontosít, és kapcsolódik az Erasmus + KA2 "MECEC +" projekt tevékenységeihez és célkitűzéseihez, amelyben a koordinátor Galileo Progetti és a fogadó Arca Cooperativa Sociale partnerek, s amelynek célja a kisgyermeknevelők számára a szakmai képzés minőségének korszerűsítése és fejlesztése a multikulturalizmus és az inklúzió szempontjából. A multikulturális koragyermekkori nevelés rendkívül aktuális és fontos téma a társadalom és az Európai Unió számára. A kisgyermeknevelők képzésének követnie kell a társadalomban zajló változásokat annak érdekében, hogy a jelenlegi és a jövőbeni szakemberek számára megfelelő kompetenciákat nyújtson, nemcsak az etnikai és kulturálisan vegyes gyerekcsoportok legoptimálisabb ellátásához, hanem annak garantálására is, hogy a koragyermekkori nevelés minden gyermeknek és családnak egyenlő esélyeket és kompetenciákat biztosítson a sikeres iskolai és szakmai előmenetelhez. Az EDUCHILD projekt célja továbbképzési lehetőség nyújtása a konzorciumi partnerek (MSZC Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziuma; Magyar Bölcsődék Egyesülete) munkatársai és tanulói számára, hogy felhívja a figyelmet erre a témára, és a jelenlegi és a jövőbeni nevelők kompetenciáit fejlessze. A mobilitási projekt tervezett elemei: 5 hetes és 8 hónapos szakmai gyakorlatok 10 jövőbeni kisgyermekgondozó, - nevelő számára, valamint tanulmányút 6 munkatárs részére Olaszországban, a firenzei ARCA Cooperativa böcsődéiben, amely vezető szerepet játszik a gyermekkori szolgáltatások, a multikulturalizmus és az inklúzió területén.

 

A mobilitási projektben részt vevő kollégák beszámolója a Kisgyermeknevelő című kiadvány 2018. évi kiadásában lesz olvasható, 2018. őszén.

 

  

 

Akár 600 millió forint támogatás bölcsődéknek, óvodáknak.

 

 

MEGNÉZEM MEGNÉZEM MEGNÉZEM

BÖLCSŐDE KERESŐ

Kérem adjon meg pár paramétert.
Az irányítószám mezőbe Budapest esetén kérjük kerületet írjon számmal.



Jó reggelt kívánunk minden Bölcsődei Munkatársunknak ezen a mai ünnepnapon, Bölcsődék Napján!

 

Erre az ünnepre egy kisfilmmel is készültünk, melynek összeállítása közben átélhettük az összefogás, a Veletek való közös munka

örömét, az elmúlt évek közös élményeit. A készülődés minden pillanata felemelő érzés volt, mely megsokszorozta erőnket és a

jövőbe vetett hitünket.

Kívánjuk, hogy a film megtekintése közben Ti is éljétek át ezeket a pillanatokat!

https://www.youtube.com/watch?v=fQDTkIbX4A8&feature=youtu.be&fbclid=IwAR2S-XUod-64r6oKAj3ajr_Df3uYyQ5U73oPU7_QsU7jVHlHJ0OAqdmBaQo

 

2017 Magyar Bölcsődék Egyesülete